főoldal Blog nyíl

Termékkatalógus a Kiskun Táp részére

Termékkatalógus a Kiskun Táp részére

Termékkatalógus a Kiskun Táp részére

A Deep Field csapata már a kezdetektől foglalkozik kiadványok és termékkatalógusok elkészítésével. Néhány héttel ezelőtt egy megkeresés érkezett cégünkhöz a Kiskun Táp-tól mely háztáji és ház körüli állatok tartásával kapcsolatos termékeket forgalmaz. A közös projekt célja, hogy termékpalettájuk bevezetéséhez ismertető katalógust készítsünk, amely bemutatja termékeik magas minőségét, összetételét és jótékony hatását.


Termékkatalógus


A projekt


Miután megtörténtek a kapcsolatfelvétel, egy megbeszélés keretében tisztáztuk az ügyvezető úr által meghatározott célokat és feladatokat. A projekt végső célja a bemutatkozó termékkatalógus tervezése és kivitelezése volt a már meglévő logó és arculati színek ismeretében.


A tervezés folyamata


A munkafolyamatok első lépéseként átnéztük a vállalkozás megjelenésének jelenlegi eszközeit. Igyekeztünk olyan megoldásokat kitalálni, ami illeszkedik a cég meglévő logójához, színeihez. Mindvégig figyeltünk rá, hogy a téma, mint állattartás fókuszban maradjon, ezért ennek a stílusához igazítottuk a kialakított arculatot. A kiadványt úgy terveztük meg, hogy vizuálisan képek formájában is domináns legyen a kiadvány. A két fő szín a sárga és a zöld. A sárga világos, figyelemfelkeltő hatású, ennek köszönhetően mi a kisebb grafikai elemek, léniák, elválasztók esetében használtuk. A könnyebb tájékozódás végett, az adott állatfajtákhoz, piktogramok kerültek. A háttérben színes figyelemfelkeltő háztáji állatok képei találhatók. Figyeltünk rá, hogy a szöveget úgy osszuk el, hogy a szövegkép egységes legyen.




Kivitelezés


A kiadvány végső terjedelme A4-es formátumban 22 oldalt ölel fel. Az elkészített anyagokat, egy utolsó komplex ellenőrzés után a kért példányszámban kinyomtattuk. A kötészetet fém ikerspirálozással kiviteleztük. Az így elkészült katalógust, átadtuk a megbízó cég részére.


Végső gondolat nyomdászati szemmel


Igaz, hogy a digitális korban élünk és szinte már minden ezen a platformon zajlik, de az offline marketing eszközrendszerében található nyomdai kiadványok még mindig jelentős eladási és tájékoztatási erővel bírnak. Lehet, hogy az újságok és napi lapok száma csökken, de a gyakorlatban látjuk, hogy a kiadványok és termékkatalógusok nyomtatására, tervezésre egyre nagyobb a kereslet.


Ha Ön úgy gondolja, hogy szeretne kiadványt, katalógust készíttetni, akkor forduljon bizalommal cégünkhöz. Vállaljuk kiadványok, termékkatalógusok készítését, tervezéstől a kivitelezésig, egyedi méretben, tűzve, fém- műanyag spirálozással, iratsínbe helyezéssel, ragasztókötéssel. Kérjen árajánlatot.


Kertész László 

Deep Field

Nyomtatás és grafika felsőfokon!